KALMÁR BESZÁMOLÓ 2017

 

„ifjú tehetségek a pápai matematika egén…….”

 

Ebben a tanévben 2 Munkácsys kisdiák is bejutott a Kalmár László matematika verseny Budapesti döntőjébe….( az elmúlt 10 évben egy diák sem jutott el Pápáról a döntőbe) Ennek a versenynek különleges rangja van a matekversenyek között, ez a  legnehezebb verseny, kicsik számára ez az egyetlen komoly országos megmérettetés, amely alkalmas arra, hogy felfedezze az veleszületett matematikai tehetségeket. Ezen a versenyen nem a megtanult szabályok számítanak, hanem a briliáns logika. Kalmár tanár úr úttörője volt a matematikai logika terjesztésének, ezért a nevével fémjelzett verseny is kifejezetten az őstehetségek felfedezésére fókuszál. A pápai kisdiákok csodálatosan helyt álltak a magas színvonalú versenyben:

Böröczky András a harmadik osztályosok között 7. helyezést ért el,
Hauber Frida a negyedik osztályosok között 12. helyezett lett az igen erős mezőnyben.


Gratulálunk mindkét helyezettnek és további fejlődésükhöz szorgalmat, kitartást és a következő években hasonló sikereket kívánunk!

Kalmár professzor úr  szavaival búcsúzunk:
„Kis fáradsággal mindig előadhatunk úgy, hogy őszintén megmondjuk, hogy jöttünk rá, vagy, hogy jöhettünk volna rá a dolgokra, és csak azután öntjük az elméletet végleges alakba. Nem baj, sőt jó, ha tanítványaink végül is úgy érzik, nem is olyan nagy dolog ez, magam is rájöhettem volna".

Észkerék vezetőség

Kategória: